Újabb héttel közelebb… (b1622)

[ Írta LavX 2009, July 05]

Mármint egyrészt az eltelt időt (hiszen ismét hétvége jön), másrészt a buildszámot tekintve. Ez utóbbi ugyanis éppen hetet emelkedett (Windows alatt), és a bejegyzés szerint már nem vagyunk messze a végleges változattól. Az utóbbi időben nem is heti, hanem inkább félheti előzetesekről beszélhetünk, ezért nincs sok változás a korábbiakhoz képest.

Az egyik legjelentősebb újítás a Unite-hoz köthető, nevezetesen már módunkban áll korlátozni a feltöltési sebességet, hogy a töltögető barátok mellett azért nekünk is jusson valami. Nem érint olyan sok embert, de végre már Mac-en is van hibabejelentő, igaz, egyelőre a küldéshez még jelszót kell beírnunk, ez a véglegesre elvileg megváltozik. És ne felejtkezzünk meg az elmaradhatatlan ráncfelvarrásokról sem, az új téma némileg megváltoztatott fülsávot kapott, sok más apróbb csiszolás mellett.

Számunkra rendkívül örömteli, hogy a magyar nyelvű telepítő végre minden probléma nélkül működik. A változások teljes és részletes listáját a korábbiakhoz hasonlóan most is a Desktop Team megfelelő bejegyzésében olvashatjátok. A lényeg:

Ismert hibák:

  • a hibabejelentő nem mindig működik Mac alatt
  • nincsenek 64 bites Qt4 összeállítások
  • nincsenek Inteles Linux Qt3 buildek sem

Javítások, változások:

  • átdolgozott dialógusablakok a standard témában
  • megfelelő hely a szövegnek az egyes gombokon a nem angol nyelveknél
  • némileg világosabb árnyalatú, szellősebb alaptéma
  • néhány instabilitási probléma megszüntetve
  • reguláris kifejezések kezelésével kapcsolatos hibák javítva
  • a háttérben frissülő oldalhoz köthető fagyás javítva
  • Unite engedélyezéséhez kapcsolodó fagyás kijavítva
  • már lehetetlen új home szolgáltatást telepíteni
  • feltöltési korlát és portszám megadásának lehetősége a Unite beállításainál
  • számos apróbb Unite javítás
  • az Opera 9.27-ről frissítve már átveszi a levelezést és a profilt (csak Windows)
  • hibabejelentő már Mac-en is

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés:

Forrás: www.magyaropera.blog.hu

    Komment


    Vissza az előző oldalra

    Valid XHTML 1.0 Transitional Valid CSS!