Windows Azure – a Microsoft új operációs rendszere

[ Írta LavX 2008, October 29]

Ahogyan azt már közel egy hónappal korábban megjósoltuk, a Microsoft a hétfői napon, szokásos éves fejlesztői konferenciájának megnyitóján bejelentette új, kifejezetten az ún. cloud computinghoz kifejlesztett operációs rendszerét és a köré kiépített szolgáltatáscsomagot. A végül Windows Azure néven bemutatott platform a fejlesztők és vállakozások számára lehetővé teszi, hogy új helyezzék és indítsák el webes alkalmazásaikat, szolgáltatásaikat az Interneten, hogy ahhoz semmilyen eszközt nem kell vásárolniuk és a szerverek konfigurálásával és fenntartásával sem kell bajlódniuk.

Az Azure lényegében egy igen erősen skálázható gazda-környezet, kifejezetten a webes – vagy legalábbis weben keresztül is elérhető – alkalmazások számára, amelyekhez a a futtatásban résztvevő hardvert és szoftvereket, illetve tárhelyet – beleértve a webkiszolgálását, az adatbázis kezelését, és a számítási kapacitást is – a Microsoft biztosítja. A fejlesztők a platformra gyakorlatilag tetszőleges, a Visual Studio környezet által támogatott .NET-alapú nyelven elkészíthetik alkalmazásaikat, amelyek feltöltéséhez, menedzseléséhez és frissítéséhez szintén magas szintű, könnyen kezelhető eszközöket biztosít az Azure.
A Windows Azure architektúrája


A platform nagy előnye, hogy leveszi a saját eszközök (hardver és szoftver) megvásárlásának, felkonfigurálásának és karbantartásának terhét a szolgáltatásokat létrehozó cégek – vagy éppen magánszemélyek – válláról. Ráadásul mindezt egy akár az esetlegesen igen erőteljesen növekedő igényekkel is könnyedén lépést tartani képes, az egész glóbuszra kiterjedő eloszott hálózat segítségével teszi, amely nem csak a szolgáltatás-kiesésektől és alulskálázásből eredő problémáktól óvja meg a platformot kihasználó fejlesztőket, de egyben a saját központi szervereken elérhetőnél jóval nagyobb reszponzivitást biztosít a rá készült alkalmazásokat szolgáltatásait igénybe venni kívánó, a világ legkülönbözőbb részeiről érkező felhasználók számára is.

A Windows Azure, bár alapjaiban egy Microsoft szerverszoftverekre és technológiákra épülő megoldást képez, nem a klasszikus értelemben megvásárolható szoftver, hanem egy szolgáltatás, amelyet a Microsoft különböző, később meghatározásra kerülő paraméterek alapján megállapított díjért cserébe biztosít ügyfelei számára. Az Azure szolgáltatásait a fejlesztők a tesztidőszak alatt ingyenesen vehetik igénybe, de a Microsoft az ígéri, hogy a termék éles üzemének megkezdését követően is vonzó platform marad még a hobbisták számára is. Ez utóbbi valószínűleg azt jelenti, hogy a szerényebb terhelést okozó alkalmazások egy igen alacsony éves díjért cserébe futhatnak majd az elosztott hálózaton.
 

A Windows Azure működéséről és szolgáltatásairól további információk – igaz, egyelőre sajnos csak angol nyelven – a szolgáltatás honlapján érhető el, ahol többek között az ingyenes fejlesztői segédeszközöket is letölthetik ill. tesztüzemre is regisztrálhatnak az érdeklődő fejlesztők.
 

Komment


Vissza az előző oldalra

Valid XHTML 1.0 Transitional Valid CSS!